magyar énekes

Neoton Familia - első legsikeresebb discós együttes

neoton discó zenék, neoton együttes életrajz, Neoton Familia együttes, magyar megasztár, 1965-ben két KÖZGÁZ-os fiatal, Pásztor László és Galácz Lajos az akkori divatnak megfelelően egy Mikulás-napi egyetemi versenyre beat-zenekart alapított. A versenyen két zenekar indult a könnyűzenei kategóriában, a Neoton, akik csehszlovák gitárjuk márkájáról nevezeték el magukat, második helyen végzett. Senki sem gondolta volna, hogy pont belőlük fog kinőni Magyarország egyik legsikeresebb és legtöbbet vitatott könnyűzenei jelensége.
Három évet kellett várnia Neotonos fiúknak ahhoz, hogy az első sikereket elérjék. Immáron Balázs Ferenccel a billentyűk mögött 1968-ban a Neoton megnyerte az Országos Ki Mit Tud? vetélkedőt a Nekem eddig Bach volt mindenem című dallal. Ugyanebben az évben még megjelent a „Kell, hogy várj” a Neoton első olyan sikere, amelyet a mai napig játszanak a rádiók.

Dolly Roll együttes életrajza - disco együttes

1980-ban csatlakozott Dolly a Hungáriához. Ebben a felállásban rekordokatDolly Roll együttes életrajza, disco együttes, magyar megasztár,
 értek el: 2 platina- és 4 aranylemez. 1983. június 26-án az együttes átalakult: megszületik a Dolly Roll: Dolly, Flipper Öcsi, Novai Gábor, Kékes Zoltán, Fekete Gyula és Zsoldos Gábor. "Vakáció" c. nagylemezük nagyon jól sikerült, pillanatok alatt felkerültek a magyar popzene élére. Három hónap alatt aranylemez (100 000 példány), majd további két
> hónap múlva platinalemez (250 000 példány). Nagyot lendített a hírnevükön a Budapest Sportcsarnokban rendezett koncert, majd az 1984. évi turné 50 elõadással.

A következõ években 4 arany-, 1 platina- és 1 gyémántlemezt (1 000 000 példány) gyüjtenek be. Újabb Sportcsarnokbeli koncert, újabb turné.

Dobos Attila - orvosból zeneszerző.énekes

Dobos Attila - orvosból zeneszerző.énekesDobos Attilának nem találni, komolyabb életrajzi leírás, amit tudni lehet róla a következők:
Született 1941. április 27, közreműködött 1960-1990 között, mint táncdal zeneszerző, énekes
Dobos a 60-as évek második felében énekelte legnagyobb sikereit. 1968-ban válogatáslemeze jelent meg, amit utóbb betiltottak. Későbbi feleségével, Mary Zsuzsival is fellépett, akitől időközben elvállt. külföldre költözött, fogorvos. Dalait azonnal minden akkori rádióállomás műsoráról levették, a lemezét a lemezboltokból bevonták megsemmisítésre. Közben visszatért hazánkba, mely egy új nagylemez készítésére is inspirálta, amelyről "Az el nem csókolt csók" című igen lírikus dal, lehet egy élet regény is, került fel bemutatásra.

 

Koncz Zsuzsa - csoda szép slágerek

Koncz Zsuzsa, megasztár énekes, ki Mit tud slágerek, A '60-as évek elején, a Magyar Televízióban amatőr művészek számára meghirdetett első Ki Mit Tud vetélkedőn tűnt fel, ahol gimnáziumi osztálytársnőjével, Gergely Ágival, mint a "két Gézengúz" arattak országos sikert, lettek egycsapásra közismertek.A TV-szereplés után keresik meg Zsuzsát az akkori amatőr sztárzenekarok, először az Omega, majd az Illés, végül a Metro is, akikkel a következő években fellép, s akikkel pályája a későbbiekben összefonódik.
Az "eredeti rockfelhalmozódás" korában vagyunk, amikor a magyar könnyűzenét máig meghatározó szerzők-előadók-muzsikusok első lépéseiket teszik, egyenlőre az egyetemi klubok diákközönsége, majd (1966-tól, az Magyar Televízió első táncdalfesztiválját követően) az ország egyre növekvő médianyilvánossága előtt.

Részletek itt vidó előadással>>>
 

www.mediatop.hu/radics-gigi-enekes-megasztar

Feliratkozás magyar énekes csatornájára